
Király József weboldala

Riczu Péter weboldala
Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!
Gyurcsány Ferenc szerint egy demokrata nem fogja fel tragédiaként, ha elveszíti a hatalmat, mert aki a politikai küzdelemben nyer, az utána veszíteni fog; a volt miniszterelnök szerdán, Kecskeméten egy lakossági fórumon úgy vélekedett, minden demokrata politikus pályája vereséggel végződik.
A volt miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta: nem jól ismerik őt azok, akik arra gondolnak, hogy vereségre készülne, de ha megtörténne, akkor sem gondolja azt, hogy eljön a világvége. Gyurcsány Ferenc utalt arra, hogy a jobboldal nem tudta elfogadni a választási vereséget, mert azóta is csalásra gyanakszik.
"A szocialista kormányok voltak azok eddig, amelyek nyugati polgári demokráciát akartak"- "Ne értünk álljatok ki, hanem magatokért! Legyetek bátran büszke baloldaliak!" "Mi nem csak papolunk a családtámogatásról. Az kevés! Mi tettünk érte! Emeltük a családi pótlékot, amit a Fidesz nem tett meg!"
Az MSZP ellenzéki szerepben kemény lesz, beszélni fog arról a sok "disznóságról, amit el fognak követni" ellenfelei, de nem fog kivonulni az ülésteremből, ha a miniszterelnök felszólal - ígérte.
"Nyolc éve bujdos, Mikes Kelemen kutyagumi hozzá képest" - utalt Orbán Viktorra, derültséget kiváltva a hallgatóságból. Az ő helyében nem nagyon kívánná a győzelmet, mert "izzadtság fog folyni a hátán", mert "elszokott attól, hogy szemtől szemben küzdjön" - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc az elmúlt húsz évre utalva azt mondta: "közösen állítottunk egymásnak egy csapdát, politikusok és választók". Szerinte nehéz lenne kibogozni, hogy kié a nagyobb felelősség, majd hozzátette: "tartok attól, hogy a miénk, politikusoké".
Magyarország már húsz éve szabad, de a választók sokasága nem akarja elhinni és megérteni, hogy Magyarország gyarapodásának egy valóságos kulcsa és titka van: az, hogy "az ország polgárai mernek, tudnak, akarnak jobbak lenni, többet dolgozni", és nem csak arra várni, hogy az állam az igényeiket kielégíti - fűzte hozzá.
Gyurcsány Ferenc szerint az elmúlt nyolc év politikai háborúskodása a jobboldal bűne. Szenvedélyes hangú beszédében a Fideszt azzal vádolta, nyolc éven keresztül azon dolgozott, hogy "az ország egésze a vádlottak padjára kerüljön".
Úgy látja, Magyarország ma "újra az illúziók rabjává szegődik", mert sokan azt hiszik, hogy az ország "egy csettintésre gazdagabb lesz", ha új kormány jön. Magyarország szerinte egy tanulsággal lesz gazdagabb, hogy átverte őt Orbán Viktor", aki megígérte a toronyórát lánccal, de "sem toronyóra, sem lánc, csak pofára esés".
(Forrás: index.hu, Kecskeméti TV)