
Király József weboldala

Riczu Péter weboldala
Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!
Tisztelt Polgármester Úr, Jegyző Asszony! Tisztelt Közgyűlés!
Sajnálom, hogy az év utolsó Közgyűlésén egy olyan eseményre kell felhívnom a figyelmet, amelyre az elmúlt 22 év alatt e falak között nem került sor.
Az elmúlt heti rendkívüli Közgyűlést megelőzően ugyanis Jegyző Asszony kivezetetett a jelenlévő biztonsági őrrel a városháza elé, dr. Garai István Levente országgyűlési képviselővel együtt. Az ott elhangzottakat most nem kívánom részletezni.
E mélyen megalázó és törvénytelen esetből csak azért nem lett botrány, mert – képviselő úrral felmérve a helyzetet –, közöltük a biztonsági őrrel, hogy az ő kísérete nélkül is elhagyjuk a Városházát. Nem sokkal később, Garai képviselő úr a Városháza előtt üdvözölhette az éppen akkor érkező Köztársasági Elnököt. Az eset kapcsán sajtónyilatkozatot tettünk közzé, melyből kiderült, miért nem vett részt a városi és a megyei szocialista frakció ezen a rendezvényen.
Képviselőtársaim nevében is elmondhatom, hogy megdöbbentő és érthetetlen volt Jegyző Asszony intézkedése velünk szemben, mert nekem is – úgy, mint többi választott képviselőtársamnak -, ugyanúgy munkahelyem a Városháza, mint azoknak, akik köztisztviselőként itt tevékenykednek, dolgoznak.
Legjobb tudomásom szerint a különböző frakciók párt alapon szerveződtek, hiszen a választópolgárok is ennek alapján adtak felhatalmazást részünkre.
Ez alól egyetlen kivétel Kohajda László képviselő úr. A képviselői jogállásunk szerint irányunkban csak Közgyűlésünk és Polgármesterünk hozhat intézkedést, az országgyűlési képviselő felé pedig még ők sem.
Ennek ellenére remélem, hogy ez a hibás döntés Jegyző Asszony részéről csupán az Elnök úr érkezése miatti felfokozott hangulatnak tudható be.
Tisztelt Polgármester Úr!
Azért, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló helyzet, kérem, hogy a frakcióvezetőkkel egyeztetve beszéljük meg, hogy Kecskemét város képviselői hogyan használhatják Városházánkat képviselői munkájuk maradéktalan ellátására. Ne legyen kettős mérce, hiszen tudomásom szerint a FIDESZ-KDNP frakció üléseit a Városházán tartja, és a közelmúltban itt járt KDNP elnök, dr. Semjén Zsolt is itt tartott zártkörű fórumot a frakció és a párttagok részére.
Végezetül engedjék meg, hogy az év utolsó Közgyűlésén a szocialista frakció nevében is áldott, békés karácsonyt és egy sikeresebb, boldogabb új évet kívánjak Kecskemét minden polgárának!
Köszönöm a szót!
The newest style of Coach
The newest style of Coach Purses Outlet offer ferragamo bags online. Coach Outlet have cheap Coach Diaper Bags, Coach Hobos Handbags ferragamo handbags, Coach Totes Handbags, Coach Outlet Online for cheap, Coach Poppy Handbags, Coach Outlet Online and Coach wallets. Coach Tote Bags are one of the most popular and versatile handbag styles.are well received by the females, especially the young. Stylish design, colorful painting, practical function attract the public's attention soon. All ferragamo outlet we offer here are stylish trims and innovative designs. Coach Outlet Store Online are mostly welcomed and loved by women and even men. Cheap Coach handbags use the unique and fine leather material which is extraordinary in the world. Take your time to select ferragamo sale our best Coach bags cheap for sale with discount wholesale and free and fast shipping. Online register as a member on this website and enjoy your online shopping. Welcome to enjoy shopping our salvatore ferragamo outlet! Our aim is Best quality top service. Just take action! Don't miss the opportunity to own one of these fasionable Discount Coach Handbags on discounted price. Free shipping and non sale tax! Buy ferragamo shoes now and enjoy the fashion world!
people are pursuing for
people are pursuing for Louis vuitton handbags cool, unique, stylish and innovative. Whether it is discount Louis Vuitton or fashion accessories all means a lot for modern society of today. Same is the case with trendy looking burberry handbags. When these are, the excitement just gets doubled. Most chic looking burberry outlet are in fashion now. These are one of the favorite fashion abercrombie and fitch sale accessories for men and women long time ago. If you have not yet tried Louis Vuitton Outlet, it's time to own one and feel the difference it can make burberry bags to your personality. These are just brilliant and fabulous louis vuitton sale . They are most iconic and can provide burberry bags you with a new feeling and enhance confidence. The quality of louis vuitton online is just superior to what you have dreamt of. Today owning a new and trendy looking louis vuitton bagsare not only meant for the wealthy people. They are most iconic and can provide you with a new feeling and enhance abercrombie and fitch online confidence. The quality of abercrombie sale is just superior to what you have dreamt of. Today owning a new and trendy looking abercrombie outlet sale are not only meant for the wealthy people.
griffey jr shoes ken
griffey jr shoes ken
Without you?I'd be a soul without a purpose
gucci outlet online
Without you?I'd be an emotion without a heart
ken griffey jr shoes
I'm a face without expression,A heart with no beat
coach factory outlet online
Without you by my side,I'm just a flame without the
air griffey max 1
If you were a teardrop;In my eye
coach factory outlet online
For fear of losing you,I would never cry
coach outlet store online
And if the golden sun,Should cease to shine its light
coach outlet store online
Just one smile from you,Would make my whole world bright