
Király József weboldala

Riczu Péter weboldala
Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!
Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy tájékoztassa az embereket a készülő kiadáscsökkentő csomagjáról, továbbá ne a betegekkel fizettesse meg az igazságtalan adórendszerének árát!
Orbán Viktor kormánya egyik első intézkedéseként a patikáknak ment neki, most pedig a gyógyszerkasszát vette célba. Egyik rendelkezés súlyosabban érinti, illetve érintené a gyógykezelésre szoruló idős emberek életét, mint a másik.
Azt még nem tudni, pontosan mennyit tervez kivenni az állami gyógyszerkasszából a Fidesz-KDNP kormány, azonban Orbán Viktor egy minapi interjúban már világossá tette: 2011-ben csökkenteni fogja a gyógyszerár-támogatást fedező állami alap összegét. Ez azt jelenti, hogy a rendszeresen gyógyszeres kezelésben részesülő, elsősorban idős embereknek drasztikus drágulásra kell készülniük, éppen akkor, amikor az utazási kedvezményeik tervezett megvonása, illetve a trükkös nyugdíjkorrekció miatt is fájhat a fejük.
Az MSZP szeretne emlékeztetni rá, hogy 2002-ben az előző Orbán-kormány egyszer már "megdézsmálta" a gyógyszerkasszát, s végül a szocialista kormánynak kellett a hiányzó összeget visszatenni, azért hogy a betegek hozzájuthassanak a gyógyszereikhez.
Továbbá az sem mellékes, hogy tavalyi, 353 milliárd forintos gyógyszerkasszához képest az Orbán-kormány 2011-re a költségvetésben eredetileg 343,5 milliárd forintot tervezett. Ehhez a finoman szólva sem szocialista párti ÁSZ is azt a megjegyzést tette, hogy komoly feszültség forrása lesz a költségvetésben.
Ha a kormány most valóban mintegy 100 milliárd forintot készül kivenni a gyógyszerkasszából, a betegek terhei akár kétszeresére is nőhetnek, s ez már nem csak a költségvetésben, hanem a társadalomban is komoly feszültségekhez vezet.
Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul tájékoztassa az embereket a készülő kiadáscsökkentő csomagjának részleteiről, és ne a betegekkel fizettesse meg az igazságtalan adórendszere árát, amelynek eredményeképpen csak az idén mintegy 300 milliárd forintot csoportosít át a leggazdagabbakhoz!
Garai István,
az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának tagja,
országgyűlési képviselő
griffey jr shoes ken
griffey jr shoes ken
Without you?I'd be a soul without a purpose
gucci outlet online
Without you?I'd be an emotion without a heart
ken griffey jr shoes
I'm a face without expression,A heart with no beat
coach factory outlet online
Without you by my side,I'm just a flame without the
air griffey max 1
If you were a teardrop;In my eye
coach factory outlet online
For fear of losing you,I would never cry
coach outlet store online
And if the golden sun,Should cease to shine its light
coach outlet store online
Just one smile from you,Would make my whole world bright
Louboutin Pas Cher a un
Louboutin Pas Cher a un penchant pour le Moyen-Orient et a une maison de vacances en Egypte, sur le Nil à Louxor.
Comment avez- Louboutin Chaussures obtenir de gawping au danseurs de montage de ses créations sur les beautés classe tels que la princesse Caroline de Monaco, Catherine Deneuve et la reine Rania de Jordanie? Ce qui rend les chaussures de Christian Louboutin Chaussures se démarquer, outre leur qualité exquise, artisanat d'art, sexy talons hauts et des dessins originaux, est la brillante vernis à ongles semelle rouge.Christian Louboutin Paris sont élégantes, de style ainsi que un seul de ce genre. à peu près tous dame aime à posséder ces types de Christian Louboutin Pas Cher chaussures.
Una delle poche aziende
Una delle poche aziende abbigliamento di lusso,Moncler Outlet ha incorporato di alta moda con la funzionalità completa,offrendo una linea completa di tendenze del design e stili differenti.Outlet Moncler giacca Branson è destinato ad attrarre verso di sé stesso in quanto offre l'abbigliamento migliore Moncler 2012 inverno e fa in modo che si cammina in grande stile in tutto il inverni.Essere alla moda anche nelle peggiori condizioni climatiche non è un Piumini Moncler problema se si possiede un giubbotto Moncler.
Borse Designer,Gucci Sito
Borse Designer,Gucci Sito Ufficiale conosciuto per essere il miglior amico delle femmine,sono un'estensione della personalità di una donna,che danno la sua classe,eleganza e senso dello stile.Tutte le serie di Gucci Borse da donna sono leggeri,durevoli e unico per colore,forma e stile!Grande abbastanza da contenere tutti gli elementi essenziali,ma abbastanza piccolo per dare glamour a ogni occasione Gucci Borse 2012 - che si tratti di giorno o di sera Sia che preferiate elegante o casual,si può avere lo stile e la scelta dei colori nel nostro sito Borsa Gucci web per creare il proprio look,in qualsiasi occasione.