
Király József weboldala

Riczu Péter weboldala
Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!
Az ügyben meg kell jegyezni, hogy a polgármester úr a maga és alpolgármesterei nevében felvállalta a bírság kifizetését, ami a Fidesz által is hangoztatott személyes felelősség egyik szép és követendő példája. Persze azt nem tudjuk, hogy a beruházás megdrágulásaként jelentkező plusz 27 millió forintot kinek a felelőssége lesz kifizetni. Mindamellett elismerjük polgármester úr személyes felelősségvállalására vonatkozó felajánlását, ennek végrehajtását természetesen közelről fogjuk végig kísérni.
Molnár Tibor felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a városban kezdődő beruházások (Rákóczi út rekonstrukció, főtér, szabadidőközpont stb.) során különös gondot kellene fordítani a beruházások társadalmi elfogadtatására, melyet csak teljes körű nyilvánosság biztosításával lehet elérni. Emellett az építészeti hagyományok tiszteleben tartását is hangsúlyozta. Elmondta, hogy a városvezetésnek a beruházások kezdése előtt meg kellene állni egy percre és feltenni a kérdést, hogy a tervek során elég figyelmet fordítottunk-e a nyilvánosságra és a hagyománytiszteletre. És ha nem, még nem késő újragondolni a fejlesztéseket. Elvégre is nem magunknak, hanem a városi közösségnek építünk.
Dr. Nádasdi Miklós felszólalását a csatományban olvahatják.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| Napirend előtti főtérről.doc | 22.5 KB |
MeiZiTang Botanical Slimming Soft Gel MZT
In sports, aerobic and anaerobic exercise alternating meizitang with each other, such as walking meizitang soft gel and jogging of 15 to 20 minutes, sit-ups, meizitang slimming soft gel muscle movement do 10-15 times, so circulation, can improve meizitang botanical slimming soft gel the metabolism, make fat burning botanical slimming more easily. So down in the next year meizitang diet pills before can effectively reduce weight 2 kilograms!