Galéria

Kecskeméti MSZP hírlevele

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sepsiszentgyörgyön járt a képviselőtestület

Először Dr Zombor Gábor polgármester vezette volna a küldöttséget, de neki közbejött más esemény. Így Bogdándy Ferenc, -a Zombort helyettesítő- Zombory Mátyás mellett a delegáció tagja voltam magam is. Május 1-jén este indultunk, mivel többeknek feladata volt a majálison illetve aznap este játszott a KTE a Fradival. A diadal okozta jó hangulatban indultunk -az eső ellenére-, ami lassacskán alább hagyott, ahogy haladt előre az éjszaka (mármint a jó hangulat). Aludni azonban később sem tudtunk mert, a mikrobusz minden úthibát átvett, ami a javítások miatt jócskán volt. Még szerencse, hogy mindenkinek volt érdekes mondandója, története.
Reggel érkeztünk meg Sepsiszentgyörgyre, majd szállásunkra a néhány kilométerre lévő Árkosra. Rendbe szedtük magunkat, majd mentünk a városházára ahol örömmel és jó szóval fogadtak bennünket. Megnéztük a városközponti színpadot, majd megismerkedtünk Albert Álmos polgármesterrel, aki percek múlva a színpadi megnyitó során a többi testvérvárosi delegációval együtt köszöntötte a kecskemétieket is.

Bejárva a Szentgyörgy Napok helyszíneit, kiderült, hogy három színpadon folynak a kulturális műsorok napokon keresztül. Emellett a szokásos árusok, pecsenyesütők, sörözők is megjelentek. Ebédnél, majd vacsoránál ismerkedtünk a helyiekkel a helyi ételekkel és a város életével.
Erősen szóba került a jövő, hiszen Romániában május 1-jén indult az önkormányzati választás kampánya. Kiderült, hogy Albert Álmos nem indult a polgármesteri posztért, más jelöltet állított az RMDSZ. 16 éves polgármesterkedés az érintettnek is sok volt, kipróbálja magát más téren. Az RMDSZ a 30-as éveinek közepén járó tehetséges személyt indít, akinek nyerésében bíznak is. (a város lakosságának kb. háromnegyede magyar, minden esély adott a többség és a vezető funkció megtartására) Úgy hírlett, hogy az MPP a másik magyar párt is indít jelöltet. Csak arra kell vigyázniok -mondták-, hogy nehogy az egyesült román párt erők jelöltje fusson be nevető harmadikként.

Meg kell vallani, hogy aznap este elég korán lefeküdtünk az alvás hiány miatt. Másnap -főleg a reggeli után- új élményekre vágyva kezdtük a napot. A Lábas házban Albert Álmos együttműködési megállapodást írt alá Ferencváros, Veszprém és a déli Kanizsa vezetőivel, akik támogatták a régi épület felújítását. Civil szervezetek is helyet kapnak az épületben a működésükhöz. Az ökörsütésről és az ebédről most nem szólok. Annál inkább egy szép élményről, melynek során meglátogattuk a helyi református vártemplomot. De nem csak megnéztük, hanem Kisgyörgy Zoltán helytörténész ismertetőjét is meghallgattuk. Aki ismeri Erdélyt, tudja, hogy ezekbe a templomokba húzódtak a veszély elől a helyi lakosok, illetve ide temették jeles személyiségeiket. Ezekről az eseményekről, polgármesterekről, lelkészekről, nagylelkű támogatókról hallottunk jó ízű, esetenként szabadszájú történeteket. Ezen történeteknek tanúja volt Karáth Imre kecskeméti operatőr kamerája is, aki részben rólunk, részben másról forgatott. (a vártemplomról szóló film remélhetőleg látható lesz a Duna televízóban valamikor)

Este megnéztük még az utcai programokat. Ekkor lépett fel Palcsó Tamás, Oláh Ibolya valamint sajnos egészen éjszaka a kecskeméti Időgép együttes. Ez volt a város egyik hozzájárulása az eseményekhez. (az együttesről forgatott Karáth Imre filmet, mivel másik településen is hivatalosak voltak koncertre.)

A harmadik nap, vasárnap délelőtt a polgármesteri hivatalban volt találkozó, ahol a város vezetőivel találkoztunk. Közösen megbeszéltük a tapasztalatokat, a jövőre vonatkozó terveket. Felvetődött, hogy a kulturális mellett gazdasági téren is kellene erősíteni az együttműködést, bár ennek formáját nagyon meg kell gondolni a távolság miatt. Meggyőződésem, hogy erősen be kellene vonni a vállalkozókat, akik majd megtalálják a legcélszerűbb lehetőségeket. A találkozón részt vett egy magyar származású svájci család, akik kb. 30.000 kötetes könyvtárat adományoztak a városnak, amit szívesen fogadtak. Átadtuk a város ajándékait -barackpálinkát, tartalmas kecskeméti könyveket, dísztárgyakat- a vezetőknek, majd elköszöntünk.
Egy kb. 10 órás út után késő este értünk haza, azzal a jó érzéssel, hogy sikerült városunkat tisztességgel képviselni. Sikerült valamicskét előrelépni a kapcsolatokban, amit majd új ottani vezetőkkel építhetünk tovább.
Befejezésül két dologról, amit fel szoktak vetni testvérvárosi látogatások során: Van-e ilyenkor érdemi tárgyalás, fejlődés a kapcsolatokban? Hogyan viselkednek a delegáció tagjai egymással, hiszen különböző politikai oldalhoz tartoznak?

- a testvérvárosi kapcsolatokat én egy lassan mozgó folyóhoz hasonlítom. A viszonylag ritka találkozások, időről időre változó személyek miatt lépésenként lehet haladni. Ha egy ilyen látogatás alkalmával már kicsit lehet előrelépni akkor meg volt az eredménye. Eredmény lehet, hogy újabb és újabb képviselők ismerik meg a partnert. Én főleg erdélyi látogatásokat vállalok, ez mindig erősít a hazafiságomon, nemzeti elkötelezettségemen. A változó személyek viszont mindig lehetőséget adnak arra, hogy újabb és újabb területre terjedjen ki a kapcsolat. Fontosnak tartom, hogy ne csak önkormányzati kapcsolatokat jelentsen a testvérvárosi volt. E tekintetben a sepsiszentgyörgyi kapcsolat jó. Ilyenkor ne sajnálják tőlünk, ha ezek az utak nem minden órájukban hivatalos tárgyalással telnek, hanem elfogadjuk a vendéglátók kínálta „köményes pálinkát” és a finom erdélyi ételeket.
- Azt tanultam meg anno kezdő képviselőként -első utam kapcsán-, hogy mi ilyenkor Kecskemétet képviseljük. Félre kell tenni a pártbeli, nézetbeli különbözőségeket, és azonosságunkat felmutatni. Eddig mindig sikerült ennek eleget tenni. Most azonban megelőzte az indulást éppen Bogdándi Ferenc felszólalása és az abból eredő kivonulás a közgyűlésben. Ennek ellenére az első perctől érződött, hogy mindannyian az előbb említett pozitív szándékkal viszonyulunk a feladathoz, vagyis az azonosságot tartjuk szem előtt. Természetes volt , hogy B.F. a többséghez tartozó képviselő hivatalos megnyilvánulásokkor a delegáció vezetője -hiszen nem volt köztünk bizottsági elnök sem-. (egyébként is ismerte már a helyieket) Ő tisztes módon nem élt vissza a helyzettel. Egyébként pedig közös utakon jártunk, jó hangulatban. Ha nem érti félre e sorok olvasója, akkor azt mondom, hogy Erdély szeretete és a jó pálinka biztosította a jó hangulatot.
Remélem sikerült felvillantani ezen utazásokról azt a fátylat, ami egyébként nem akar eltakarni semmit.

Nádasdi Miklós képviselő

MeiZiTang Botanical Slimming Soft Gel MZT

In sports, aerobic and anaerobic exercise alternating meizitang with each other, such as walking meizitang soft gel and jogging of 15 to 20 minutes, sit-ups, meizitang slimming soft gel muscle movement do 10-15 times, so circulation, can improve meizitang botanical slimming soft gel the metabolism, make fat burning botanical slimming more easily. So down in the next year meizitang diet pills before can effectively reduce weight 2 kilograms!