Galéria

Kecskeméti MSZP hírlevele

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Önkormányzat

Már spontán örömködni sem lehet?

A közgyűlés január 29-én fogadta el a köztéri rendeletet. A rendelet szerint szerződést kell kötni és használati díjat kell fizetni mindenfajta köztérhasználat esetén, ez alól csak néhány kivétel van, pl: közművek hibaelhárítása érdekében végzett munka, vagy a gyülekezési törvény szerint megengedett rendezvényekhez. Az eredeti javaslatban szerepelt még a kivételek között a spontán táncbemutató is. A mi frakciónk szerette volna ezt kiegészíteni a spontán zenei előadásokkal is, aminek az lett az eredménye, hogy a fideszes többség az egész vonatkozó részt kiszavazta a kivételek közül. Azaz, aki a rendelet érvénybe lépése után akár táncraperdül (pl. egy break bemuatató erejéig), akár pedig gitározni vágyik kedve a főtéren, annak területhasználati díjat kell fizetnie! Kérdezzük mi, hogy hogyan akarjuk megtartani fiataljainkat, illetve hogyan akarunk mi életet vinni a mi kis városkánkba, ha már az ilyen egyszerű hangulatemelő műsorokhoz is engedély kell? Bárhol járunk a világban a köztereknek nagyban emelik a hangulatát az ilyen jellegű látványosságok, de ne is menjünk messzire, csak mondjuk a szegedi Kárász utcáig.
Kérdezzük mi, kinek fájt annyira amikor nyáron néha egy-egy alkalommal lejöttek a fiatalok breakelni egyet, vagy az indián zenészek játszottak egy kicsit nekünk? Hát, ezután már biztosan nem fognak...

Olcsón adta a város a kocessziót?

A Kecskeméti Közgyűlés január 29-i ülésén elfogadta a reklámrendeletet, amely ismétleten felveti az Euro Publicity Kft. 17 milliós koncessziós szerződésének a kérdését. A rendelet szerint új momentum, hogy már nemcsak a hagyományos reklámfelületekért (értsd: hirdető tábla, hirdetőoszlopok stb.), hanem a szórólapozásért is fizetni kell. Ez alól csak közérdekű információkat (szociális, kultúrális stb.) veszik ki, a politikai jellegűeket nem. Ez azt jelenti, hogy mindenki, aki akár saját politikai rendezvényét, akár csak politikai vélemyényét akarja kifejezni annak szerződést kell kötnie a Kft-vel és fizetnie kell. Ez vélemyényünk szerint feszegeti a véleménynyilvánítás szabadságát.
A másik oldalról az előterjesztést megfogalmazó Euro Publicity Kft részére a rendelet érvénybe lépése már olyan gazdasági előnyt jelent, amely úgy gondoljuk nem áll arányban a 17 milliós koncessziós díjjal, hiszen pl. csak egy szórólapozás esetén 10 ezer Ft/fő/nap a díj. Ezen felül a Kft szabadon kihelyezheti saját reklámfelületeit, amelyekért szintén az általa kezdeményezett díjakat szedheti be. Becslésünk szerint ez a rendelet a Kft-t 2-3 szoros extra profithoz juttatja, amely felveti a koncesszió újragondolását.

Van-e megbízása a Kecskeméti Önkormányzatnak az UD Zrt-vel?

AZ UD Zrt-vel kapcsolatban kirobbant megfigyelési és lehallgatási botrány kapcsán Dr. Brúszel László kérdést tett fel a polgármesternek arra vonatkozóan, hogy volt-e, illetve van-e bármilyen szerződése a Kecskeméti Önkormányzatnak, illetve annak többségi tulajdonban lévő cégeinek az UD Zrt-vel.
Brúszel László kérdését, mint a szocialista frakció vezetője tette fel a polgármesternek, akinek a következő közgyűlésen választ kell adnia a kérdésre. Kíváncsian várjuk a válaszokat.
Brúszel László levelét a csatolmányban olvashatják.

Rákóczi út revitalizácija

Egy lakossági fórum újból ráirányította a figyelmet a Rákóczi út megújítására. Álláspontunk, hogy nagyon fontos a lakosság a civil közéleti emberek meghallgatása ilyen nagy jelentőségű témákban. Más véleményekkel egybefoglalva az állapítható meg, hogy 3 kérdéskör fontos a Rákóczi út revitalizációja kapcsán.
Egyrészt a közlekedési helyzet, faleváltás, másrészt a városi mozi sorsa, harmadrészt az akcióterület bővülése.

A helyi Fidesz végtelen étvágyú sajtóéhsége

Mára mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy a kecskeméti Fidesz minden eszközzel igyekszik a helyi médiát kisajátítani. Ez úgy ítéljük meg, hogy most elért egy bizonyos határt, amit már nem lehet szó nélkül hagynia az MSZP kecskeméti szervezetének sem.
Az utolsó cseppet a pohárban két esemény, nevezetesen a Városházi Hírekre megszavazott 10 M Ft, illetve a Kecskeméti Lapok tulajdonosi átrendeződése jelenti. Ebben az ügyben ma sajtó tájékoztatót is tart a kecskeméti MSZP.
A részletekről a továbbiakban olvashatnak.

Sepsiszentgyörgyön járt a képviselőtestület

Sepsiszentgyörgy erdélyi partnerváros polgármesterének meghívására 3 tagú önkormányzati küldöttség járt a Szent György Napokon május 1 és május 4 között. Nádasdy Miklós képviselő tagja volt a delegációnak. Az ő beszámolója olvasható az alábbiakban.

Összefoglalók a legutóbbi közgyűlés napirend előtti hozzászólásaiból

A legutóbbi közgyűlésen Nádasdi Miklós és Molnár Tibor is felszólalt napirend előtt. Nádasdi Miklós a főtér ügyében kért szót. Itt röviden ismertette, hogy az önkormányzat vezetése mennyire határozatlan volt az ügyben, amelynek végeredménye egy 7,2 milliós bírság, illetve magának a beruházásnak a jelentős megdrágulása lett.

MSZP-s váltás a szociális és egészségügyi bizottságban - Új képviselő a kecskeméti testületben

Illés Péter lemondását követően listáról Véghné Bánoczki Anna Erzsébet vette át a stafétabotot. Igazándiból át sem kellett vennie, hiszen már régen ezen a területen dolgozik. Véghné 2000.-ben személyügyi szervezőként szerzett diplomát, házas, két felnőtt gyermeke van.

Mennyire volt politikai választás, Cseke Péter színházigazgatói kinevezése?

- kérdeztük dr. Brúszel László MSZP frakcióvezetőt?
A frakcióvezető úgy látja, hogy nagyon sokan, akik érdeklődéssel figyelték a kinevezés előzményeit, politikai ügyet sejtettek a kinevezés mögött. Tudjuk, hogy Cseke Péter nyíltan fideszes ember hírében áll, s ez szíve joga neki is, mint bárkinek.

A legszebb főtér Kecskeméten van??!

Dr. Brúszel László frakcióvezető a legutóbbi közgyűlésen napirendelőtti hozzászólásában elmondta, hogy egy nemrégi rádiós felmérés szerint az ország legszebb főtere a kecskeméti Főtér. A felmérés részleteiről nem volt szó.