
Király József Facebook oldala
Dobos József Facebook oldala
Letölthető formátum:
Ide kattintva olvashatja el őket!
A csütörtöki kecskeméti közgyűlésben zárt ülés napirendi pontja volt dr. Nádasdi Miklós szocialista képviselő több kérdése a polgármesterhez. A kérdéseket – az eddigi szokásokkal és szabályokkal ellentétben – sem a közgyűlési meghívóval nem küldték ki, sem a napirend tárgyalása előtt nem osztották ki. Viszont Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester válaszát az ülés előtt kiosztották.
Dr. Brúszel László frakcióvezető a napirendre vételkor kérte, hogy ne zárt ülésen tárgyalják ezt a napirendi pontot (meg még egy másikat sem, amely az önkormányzati perekról szóló tájékoztató volt és részben összefüggött Nádasdi kérdéseivel) de ezt a közgyűlés nem szavazta meg. Mondván egy érintett személy nem járult hozzá a nyílt tárgyaláshoz. (részletekről a továbbiakban)
Az ÚMFT 664 millió forint vissza nem térítendő támogatásának köszönhetően, a rendelkezésre álló összesen 40 milliárd forintos keretből, lehetővé válik a kormányzati teljesítményértékelési képzések bevezetése. Szeptember 12-én mutatták be az Államreform Operatív Program (ÁROP) Teljesítményértékelési képzések bevezetését támogató projektet.
2008. szeptember 20-án, 14:00-tól a Roosevelt téren lesz a Magyar Demokratikus Charta demonstrációja. A rendezvényre Kecskmétről is van lehetőség a szervezett módon történő részvételre. Akit érdekel, az jelentkezzen a Kőhíd utcai pártirodán, vagy a következő linkre kattintva csatlakozhat a felhíváshoz http://charta.info.hu/. Kérjük, hogy lehetőleg minél szélesebb körben vegyünk részt a megmozduláson.
A Charta felhívását a továbbiakban olvashatják.
A baloldali kormány azt vallja: az államnak felelőssége van abban, mennyire kiszolgáltatottak az energiapiacon a polgárai. Márpedig a nyersanyagok ára az utóbbi években-hónapokban drasztikusan emelkedtek. Természetesen a világpiac árait mi sem tudjuk befolyásolni, de mindent meg kell tennünk azért, hogy annak negatív hatásait mérsékeljük.
A csatolmányban olvashatják, hogy pontosan milyen intézkedéseket terjesztett elő a kormány a távhő áremelkedésének kompenzációjára.
Baloldali karakterű, feszes és felelős költségvetést készített a kormány. Kevesebb teher, nagyobb biztonság, gyorsabb gyarapodás – ebben a szellemben született a jövő évi büdzsé tervezete.
A rendszerváltás óta most először nem növekszik, hanem csökken a költségvetés hiánya a választásokat megelőző évben.
A kormány alapelveit a tervezett költségvetéssel kapcsolatban a csatolmányban olvashatják.
A Kecskeméti Közgyűlés október 2-i ülésén Nádasdi Miklós szocialsita képviselő interpellációval fordult Sárközy István alpogármesterhez, amelyben kifogásolta az iskolai átszervezés kapcsán történt kinevezéseket, illetve egyéb személyi kérdéseket.
Nádasdi Miklós interpellációját a csatolmányban olvashatják.
A Magyar Progresszív Társaság Platform nemrégieben politikai tanulmányt jelentetett meg a "Barack íze" címmel, amelyben Barack Obama demokrata előválasztási kampányát elemezték. Barack Obama politikai karrierjének ismertetése mellett a dolgozatban megismerkedhetünk a demokrata előválasztás folyamatával, illetve nyomon kísérhetjük a 2008-as előválasztási kampány fontosabb állomásait.
Elmondhatjuk, hogy az írás egy elég alapos munka és a politikai érdekességet kedvelőknek egy igazi csemege lehet, nem beszélve arról, hogy bár eltérő kultúráról van szó, a mi vezetőink is sokat tanulhatnak belőle.
A tanulmányt a csatolmányban olvashatják.
kongresszusOKtóber 11-én tanácskozott a Magyar Szocialista Párt rendkívüli kongresszusa, amelyet nagy érdeklődés előzött meg. Köszöntő beszédében Lamperth Mónika kifejtette, hogy a mai kongresszus feladata elsősorban az, hogy foglalkozzon a kialakult helyzettel, és választ adjon a gazdasági világválság kapcsán kialakult kihívásokra. Ezért nem elég csak belpolitikai kérdésekkel foglalkozni. Jelezte: a kongresszus egyik célja, hogy támogatást adjon az elnökségnek és a kormánynak ahhoz a kezdeményezéshez, amit Gyurcsány Ferenc tegnap jelentett be, 12 pontba foglalva. Lamperth szerint most félre kell tenni a pártpolitikai megfontolásokat; az ország érdeke a minél pontosabb értékelés és elemzés.
A kongresszus beszámolóját a továbbiakban, a kongresszus állásfoglalását pedig a csatolmányban olvashatják.
nemzeti csúcs Az elmúlt hetekben elmélyülő globális pénzügyi válság elérte Magyarországot is. Az egész világon tapasztalhatók a nehézségek, ezen belül egész Európa, így régiónk és benne Magyarország is gyengélkedik. A krízis tehát minden országot érint, a kialakult helyzet nem csak hazánkra jellemző.
A kormány haladéktalanul reagált a krízisre: a bankbetétekre teljes körű garanciát vállaltunk, a kis- és közepes vállalkozások megerősítésére hitelprogramot indítottunk, továbbá a Magyar Nemzeti Bankkal és a pénzügyi világ más szereplőivel összehangoltan cselekedve sikerült elhárítani a múlt hét közepén jelentkező támadást a magyar pénzügyi rendszer egésze ellen.
A pártcsatározások ellenére minden felelős politikai erő belátta, hogy egy ilyen kiélezett, fenyegető helyzetben a nemzeti kérdésekben muszáj egyetértésre jutunk. Az elmúlt hetekben mindenkinek fel kellett ismernie, hogy muszáj egymással szót érteni. Egy ilyen helyzetben a vitával nem megyünk semmire. A Nemzeti csúcsra azért van szükség, hogy a további lépéseinket egyeztessük partnereinkkel. A kezdeményezés már a találkozó létrejötte előtt elérte legfontosabb célját: már magában az, hogy ilyen széles körben egy asztalhoz ültünk, és az ország ügyeiről közösen gondolkodtunk, óriási siker.
A pénzügyi válság kezeléséről, illetve a nemezeti és európai összefogásról a Nemzeti Csúcsról a csatolmányban olvashatnak.
Kertész Krisztián, az ÉFP tagozatának vezetője az alábbi kritikát adja a FIDESZ pénzügyi válsággal kapcsolatos vitatható fellépésére.
"A 2006-os választási kampány idején szinte naponta reagáltunk szakmai közleményekkel a Fidesz teljesen alaptalan és hozzá nem értő kampánybeszédeire. Azóta tudatosan kerültük a választási csatározásokra emlékeztető nyilatkozatokat, és igyekeztünk nem az ellenzékkel, hanem a valós kormányzati teendőkkel foglalkozni (pedig a Fidesz demagóg nyilatkozatai továbbra is bőven okot adtak volna a hasonló reagálásokra). A napokban tett fideszes nyilatkozatok azonban már elérték a demagógiának azt a szintjét, amely már messze túllép a pártpolitikán és már a gazdasági stabilitást és a nemzetbiztonságot veszélyeztetik! A javaslataik egyenlőek az államcsőddel! Lévén, hogy nincs választási kampány, eddig kötélidegzettel tűrtük a megnyilvánulásaikat, de ezt már mi sem hagyhatjuk szó nélkül!"
A folytatást olvashatják a továbbiakban.