Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Debreczeni József a Közéleti Kávéházban

DebreczeniDebreczeniMúlt héten a Hírös Város Egyesület vendége volt Debreczeni József a Club Caribe-ben. A rendezvényen igen nagy volt az érdeklődés, jó 40-50 ember jött el, hogy meghallgassa a publicista véleményét a mai politikai helyzetről. Ehhez képest, persze az adott helyzetben adekvát módon, Hortobágyi István, a rendezvény moderátora rögtön egy személyes jellegű kérdést tett fel neki politikai hovatartozásának változásáról. (Folytatás a továbbiakban)

A nyugdíjasokat érintő kérdésekről

A válság kapcsán mind a sajtóban, mind az ellenzék részéről számos szóbeszéd, félretájékoztatás történik a nyugdíjak, illetve általában is a kormány válságkezelő intézkedésire vonatkozóan.
A félreértések tisztázása végett a csatolmányban olvashatják Korózs Lajos SZMM államtitkár nyugdíjakról készített prezentációját és az ezzel kapcsolatos kérdéseket-válaszokat.

Societas party

KareokeKareoke Múlt hét pénteken a tavalyihoz hasonlóan jól sikerült a Societas kareoke partyja. Ahogy az a galériában elhelyezett képeken is látható szinte mindenki kivette részét az éneklésből, de a sztárok egyértelműen a lányok voltak :)
A képeösszeállítást a galériában láthatják.

ÉFP a gazdasági csúcsról

Kertész Krisztián az Ésszerűség és Felelősség Platform vezetője az alábbi cikkben a gazdasági csúcsot elemzi:

A mai gazdasági csúcs eseményeiről levont következtetéseket a következő pontokban lehetne összefoglalni:

1. A Kormány elkötelezett a pénzügyi stabilizáció mellett, ugyanakkor sajnos (részben talán az ellenzék hatására is) mintha egy kicsit kezdene ez felpuhulni. Nem derült ki, hogy mi a fedezete a ma bejelentett 1400 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomagnak (a második költségvetésben még csak 800, a harmadikban pedig még csak 1000 milliárdról beszéltek).

2. A Fidesz folytatja az egészen elképesztő blöffjeit. Matolcsy György azt hiszi, hogy képes megreformálni a matematika több ezer éves tudományát: azt mondja, hogy ha a 25 év alattiak, az 55 év felettiek és a részmunkaidőben dolgozó nők TB járulékait nullára(!), továbbá a többiek TB járulékait pedig kétharmadára csökkentjük, akkor a foglalkoztatás emelkedése miatt még nőni is fognak az államháztartási bevételek! Ennyire azért ne nézzük hülyének az embereket! Ha a TB-járulékok kulcsát a felére csökkentjük, akkor kb. 50%-kal (azaz kb. 2 millió fővel) kellene növekednie a foglalkoztatásnak, hogy ugyanakkora bevételek jöjjenek be (azért nem 100%-kal, mert számolhatunk az ÁFA és az SZJA és egyéb adóbevételek növekedésével is.)

3. Az SZDSZ javaslatai egyrészt további megszorításokat tartalmazna, mely a szociális háló fokozottabb rászorultságelvű érvényesítését jelentené (pl. 65 év felettiek ingyenes utazása, családi pótlék, távhőtámogatás kapcsán) és a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságát szolgálná (korhatáremelés, korkedvezményesek nyugdíjának csökkentése). Az SZDSZ továbbra is gondolkodik adócsökkentésben, de szerencsére most már kisebb mértékben követelték ezt, mint korábban.

Kormányszóvivői sajtótájékoztató

Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára és Budai Bernadett kormányszóvivő beszámolt a kormány legutóbbi üléséről, amelyben röviden ismertették a megtárgyalt témákat, illetve az ott született döntéseket. A tájékoztatón a következő témákról volt szó:
- Óvodáztatási támogatás bevezetése
- Gazdasági Csúcs
- Bakui Energia Csúcs

A sajtótájékoztató rövidített változatát a csatolmányban olvashatják.

Lombeltakarítás megkülönböztetéssel?

Hortobágyi István régen jelentkezett nálunk sajátos hangvételű írásával. Most az őszi szezonban egy nagyon is aktuális kérdésre hívja fel a figyelmünket, nevezetesen a városszerte felszaporodó lombhulladékra, és arra a visszásságra, hogy a külterületeken itt is ott is "hegykeben" áll a lomb, arra várva, hogy gondos kezek, illetve bizonyos önkormányzati szervek azt elszállíttassák.
Hortobágyi István írását a továbbiakban olvashatják.

A Bajnai-csomag elemei és egyéb változások

A Bajnai Gordon gazdasági miniszter által bejelentett 1400 milliárd forintnyi, direkt vállalkozásoknak szóló uniós forrásnak több eleme van. A likviditást segítő 90 milliárdnyi mikrohitel- és a 680 milliárdnyi hitelgarancia-programok már jelenleg is elérhetők.
Működik a kkv-k exportösztönző támogatása is, ennek keretében a szakminisztérium már több száz kkv-t felkeresett. Az 50 milliárd forintnyi kkv-hitel konstrukcióján dolgoznak, s néhány héten belül lezárul a bankok közötti egyeztetés. Az MFB is tárgyalásokat folytat Kínával és több más országgal a források átcsoportosításáról, amely 260 milliárd forintot érint.
Bővebben a továbbiakban olvashatnak.

Sportnap a Lánchídban

SportnapSportnapNovember 15-én az MSZP Kecskeméti Városi Szervezete és a Hírös Városért Egyesület közösen szervezett egy családi sportnapot, amelyet a Lánchíd utcai iskolában rendeztünk meg. Idén ez volt a második ilyen jellegű rendezvényünk, amelyen fiatalok, idősek, gyerekek, felnőttek együtt sportoltak, játszottak értelmes időt eltöltve egymás társaságában. A kb. 40 résztvevő kemény küzdelemben mérte össze erejét, és elmondhatjuk, hogy a fiú csapatnak igen csak meg kellett küzdenie, hogy ne maradjon szégyenben a hölgyekkel szemben. A 10-13 óráig tartó rendezvény "slussz poénja" az egyik kosaras anyuka kislányának hastáncos bemutatója, ami tényleg megkoronázta a délelőttöt.
A rendezvény képes beszámolóját a galériában találhatják.

A Parlament elfogadta a Robin Hood adót

Az Országgyűlés megszavazta a Robin Hood adót. Óriási siker ez a Magyar Szocialista Párt és a magyar polgárok számára is: ahogy ígértük, komoly segítséget nyújtunk a távfűtéses lakásban élők számára. A következő két évben szabályozható és mérhető lesz a fűtés, ezáltal kevesebbet fognak fizetni az ilyen lakásban élők.
Bővebben a továbbiakban olvashatnak.

Dr. Balogh László Mercedes miniszterelnöki biztos lett!

Nagy örömmel értesítünk mindenkit, hogy Dr. Balogh Lászlót, az MSZP országgyűlési képviselőjét, illetve a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnökhelyettesét, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr megbízta azzal, hogy segíse elő a kecskeméti Mercedes beruházáshoz kapcsolódó kormányzati teendők összehangolását, valamint azok népszerűsítését.
A miniszterelnök úr megbízólevelét a csatolmányban olvashatják.