Duna-Tisza közi vitairatunk

Letölthető formátum:

LETÖLTÉS

Országos választási programunk

Ide kattintva olvashatja el őket!

http://mszp.hu/cimke/program

Facebook

Galéria

Avar János a Közéleti Kávéházban

Avar1Avar1Közéleti-kávézó ismét nagyszerű rendezvényt tartott. Kolláth György, Debreczeni József után november 27-én Avar János volt a Hírös Városért Egyesület vendége. Az Újságíró-klub tagjaként sokan ismerjük az ATV műsorából, a személyes találkozó mégis izgalmas volt, sokunkat meglepett közvetlensége, őszintesége, szimpatikus emberi tulajdonságai. Beszélt életéről, pályájáról, érdekes találkozásairól ismert politikusokkal, és elmondta megszívlelendő véleményét is a napi politikáról, közéletünk szereplőiről.
Baloldali emberként volt objektív, hiteles, akik hallgatták Őt, kicsit optimistábban látják a jövőt, hiszen hetven évesen sokunknál fiatalabb Avar János.
A rendezvényről készült fotókat a galériában nézheti meg.

Kormányzati lépések a leépítések kezelésére

A pénzügyi válság okozta várható leépítéseket a munka világán belül kell kezelni - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján pénteken. A kormányzat ennek megfelelően a foglalkoztatáspolitikai eszközrendszert készíti fel az esetleg létrejövő krízishelyzet rendezésére. A miniszter elmondta: az Új Magyarország Fejlesztési Terv forrásai mellett a munkahelyek megőrzésére, az elbocsátások mérséklésére a tárca is elkülönít 80 milliárd forintot, 70 milliárdot átcsoportosítással, 10 milliárdot pedig a munkaerőpiaci alapból. Szűcs Erika tájékoztatása szerint a munkahelyek megőrzését és újak teremtését is szeretnék támogatni. Az utóbbi a gazdasági tárca munkahelyteremtő beruházásaival valósul majd meg. Bővebben a továbbiakban olvashatnak.

Gyurcsányék már a spájzban vannak…

A Ferde szemmel rovatunk újabb írással jelentkezik:

Szegény Orbán Viktor, mostanában túl sok régi filmet néz. Olyanokat, amelyeket az átkosban készítettek, mint a Tizedes és a többiek. Talán este, miután lekapcsolja a villanyt a paplan alatt is mozgalmi dalokat hallgat…

Igen-igen! Az öreg kommunista nem nyugszik bele abba, hogy az elvtársaival nem foglalhatja el a trónt! Tegnap, az adótörvény megszavazása után azt nyilatkozta, hogy Gyurcsányék már a spájzban vannak… Kedves Viktor! Inni is szokott? Látott már tán lila egereket is?

Kedvezményes hitel forgóeszközök finanszírozására is

Forgóeszköz-finanszírozásra, például anyagvásárlásra, árukészletek feltöltésére használható kedvezményes hitelt tesz elérhetővé a vállalkozásoknak jövő év elején a Kormány – jelentette be Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Vállalkozók Országos Szövetségének pénteki konferenciáján.

Konstruktív ellenzékiség? - Egy ellenzéki önkormányzati képviselő dilemmái.

Nádasdi Miklós érdekes belső utazásra hív bennünket: egy kicsit megvillantotta nekünk, hogy mi rejlik a politikai kulisszák mögött. Rövid esszéjében leírja, egy lakossági fórum hogyan vezet el egy képviselői felszólaláshoz és, hogy érdemes-e egy többségi képviselőnek felkészületlenül kiállni a saját választói elé.

A képviselő cikkét a továbbiakban olvashatják.

Mikulásnap nyugdíjasoknak

Mikulás2Mikulás2Mikulás alkalmából december 5-én pénteken láttuk vendégül a kecskeméti nyugdíjasokat a Kőhíd utcai székházunkban. A program részeként gyerekek mondtak karácsonyi verseket, egy fiatalember énekelt magyar népdalt, illetve karácsonyi éneket. Egy családi fellépésnek köszönhetően pedig vérpezsdítő pillanatoknak is örülhettek az idősebbek ezen a hideg téli napon: anyuka és leánya tartott hastáncbemutatót mindannyiunk örömére.
Végezetül Dr. Brúszel László az MSZP kecskeméti szervezetének elnöke, valamint Villám József az MSZP Nyugdíjas Tagozatának elnöke pezsgős koccintásával köszöntötte a résztvevő nyugdíjasokat. Az eseményről készült képeket a gelériában megtekinthetik.

Karácsonyi jótékonysági akciók!

cirkusz2008dec2 026cirkusz2008dec2 026 Az MSZP és a Societas helyi szervezetei karácsony alkalmából több jótékonysági akciót is kezdeményezett. Az őszi programjaink részeként a Móra általános iskola diákjai egy Mikulás napon vehettek részt a Budapesti Nagycirkuszban. MSZP aktivistáink több alkalommal is ételcsomagot osztottak hajléktalanok számára, valamint a Societas ruhagyűjtést szervezett a Platán nyugdíjasokat és értelmi fogyatékosokat gondozó otthonban. Az átadás során megismertük az otthon lakóit, illetve láthattuk terápiás foglalkozásaik szebbnél-szebb termékeit.
A cirkuszi látogatásról és az összegyűjtött ruhák átadásáról készült képeket a galériában láthatják.

AZ MSZP ÉS A SOCIETAS KECSKEMÉTI SZERVEZETE EZÚTON IS BOLDOG KARÁCSONYT ÉS SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁN VALAMENNYI OLVASÓJA SZÁMÁRA!

Városi szervezeti tisztújítás

A tavalyi év végén az MSZP Kecskeméti Városi Szervezete megtartotta a kétévente esedékes tisztújítását, ahol is a kecskeméti küldöttek a megelőző jelölési eljárás lefolytatása után - szavaztak a párt helyi vezetősége, illetve a városi, megyei, és kongresszusi küldöttek személyéről is.
A tisztújítás mintegy 80 küldött részvételével sikeresen lezajlódott és ennek eredményeképpen a következő eredmény született:
Elnök: Dr. Brúszel László
Alelnökök: Dobos József, Molnár Tibor, Dr. Csonka Péter

Szegfű Bál 2009

Ezúton tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, hogy a a Hírös Szegfű Baráti Kör ismét megrendezi a Szegfű Bálat 2009. március 07.-én a Három Gúnár Rendezvényházban.
Jelentkezni lehet a 76/322-790-es telefonszámon.
A tavalyi rendezvényről ízelítőt a galériában taláható képekből kaphatnak.

Mintegy 100 milliárd forint a recesszió hatásainak kezelésére

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium mintegy 100 milliárd forintot "mozdít meg" a recesszió hatásainak kezelésére; a pályázati programok a munkahelyek megőrzését, illetve a munkahelyteremtést szolgálják - mondta Simon Gábor, a szaktárca államtitkára szerdán, kormányszóvivői tájékoztatón.